A munkavédelmi lábbeli kiválasztása nem is olyan egyszerű feladat, mint ahogy elsőre gondolnánk. Mindazok mellett, hogy szigorú jogszabályok írják elő, hogy az adott munkához milyen típusú munkavédelmi cipő hordható, számos egyéb kívánalomnak, paraméternek meg kell feleljen a kiválasztott lábbeli.
Az, hogy milyen munkavédelmi cipőt érdemes választani sok mindentől függ. Azért, hogy segítségedre legyünk annak eldöntésében, hogy neked mi a legmegfelelőbb cipő, összeszedtünk pár szempontot, néhány „mankót”, ami megkönnyíti a cipőválasztást:
MILYEN CIPŐ ILLIK A MUNKAHELYI KÖRNYEZETEDHEZ?
Minden olyan iparágban, területen, ahol fennáll a lábsérülés veszélye, munkavédelmi cipőt kell viselni. A munkáltatót és munkavállalót a legmegfelelőbb darab kiválasztásában munkavédelmi előírások és szakemberek segítik. A szabályok különböző védelmi kategóriákba sorolják a lábbeliket.
Első lépésként meg kell határozni, hogy milyen cipőre lesz szükség a munkahelyeden:
- Ha beltéren és kültéren is dolgozol, mint például építkezéseken, jobb az S3 cipők előnyben részesíteni.
- Nagyon sok munkahely zárt térben és száraz környezetben működik, ebben az esetben S1 biztonsági cipő javasolt, ha fennáll a talpátszúrás veszélye is, akkor S1P. A padlóburkolat típusától függően előfordulhat, hogy szükség lehet csúszásvédelemre, például SRA t vagy SRB-t, vagy hőszigetelt talpakat kell biztosítani.
- Ha laboratóriumban, vagy a vegyiparban dolgozol ebben az esetben választhatod az S1-et vagy az S2-t.
- Az autóiparban a cipőknek gyakran meg kell felelniük bizonyos „egyedi körülményeknek”, ilyen például a hegesztés. Ebben az esetben a HRO besorolás elengedhetetlen.
BIZTONSÁG ÉS KÉNYELEM
A hatékony munkavégzéshez és az egész napos hordás miatt kiemelten fontos a lehető legkényelmesebb cipő megtalálása és kiválasztása. Egy kényelmetlen munkavédelmi cipő vagy bakancs hátráltathatja a munkád, hisz senki nem tud hatékony lenni úgy, hogy közben a cipője feltöri a lábát, piszkálja a lábujját vagy túlságosan izzad benne a lába. Fontos, hogy megfelelően párnázott cipőt válassz, ami kényelmes járást biztosít egész napra, elnyeli a talajból érkező ütési energiát, így megelőzhető a hát-, derék -és lábfájás. Arra azért figyelj oda, hogy a kényelem, a divat, a külalaknem szoríthatja háttérbe a biztonságot, a választott munkavédelmi cipőnek mindig meg kell felelnie az adott biztonsági előírásoknak.
MEGFELELŐ MÉRET KIVÁLASZTÁSA
Munkavédelmi lábbelik vásárlásnál kulcsfontosságú szempont a megfelelő méret. A tökéletesen kiválasztott méret nagyobb kényelmet biztosít, megelőzi az ízületi- és hát problémák kialakulását. Nem jó ha a cipő lötyög, ha túl szűk vagy éppen jó, mert így egyrészt könnyebben kitörheti a lábat, másrészt hamar kikoptatja a belső bélést, talpbetétet, ami szintén kényelmetlenné teszi a lábbelit egy idő után. És ugye tudod, hogy a nem rendeltetésszerű használatból eredő hibákért a gyártó nem vállal garanciát. A körültekintő méretválasztás rendkívül fontos tehát, ebben segít neked az oldalon elhelyezett pontos méretsegédlet, melynek használatával egyszerűen tudod kiválasztani a számodra legmegfelelőbb lábbelit.
Online megrendelésnél nagy segítség lehet, ha zokniban leméred mindkét talpad hosszát.
FELSŐRÉSZ

A munkavédelmi cipők felsőrésze sokféle összetételű alapanyagokból készül és gyártok is igyekeznek mindig új, innovatív megoldásokat találni, hogy termékeik kitűnjenek a széles választékközül. Cipő vásárlásánál az anyag megválasztása alapvető fontosságú, mivel ez nagyban hozzájárul a kényelemhez és a biztonsághoz. Nézzük, hogy milyen alapanyagokat használnak:
-
Bőr
-
Műbőr
-
Nylon (MESH szövet): kiváló légáteresztő képességgel rendelkezik, az anyagnak köszönhetően csökken a cipő súlya. De! nem vízálló, és nem biztos, hogy képes magas szintű védelmet nyújtani a külső behatásokkal szemben. Gyakran keverik más anyagokkal.
-
Gumi
-
Kompozit anyagok: a kompozit két vagy több anyag kombinációját jelenti. A keverés alkalmával mindegyik anyag megőrzi eredeti tulajdonságaitól, így az egyik anyag erőssége képes lesz pótolni a másik anyag gyengeségeit.
VÍZÁLLÓSÁG
Nagyon sok mindenkinek fontos, hogy a választott lábbeli a vízhatlan legyen, ellenálljon a víz behatásokkal szemben. Hideg téli időben vagy tartós kültéri munka esetén nélkülözhetetlen egy kényelmes, komfortos, de ugyanakkor vízhatlan munkavédelmi lábbeli, ami magas fokú védelmet is biztosít. De itt fontos tisztáznunk, hogy teljes vízálló bakancs vagy cipő nem létezik, ha ilyet keresel számodra a gumicsizma a megfelelő választás.
- Ezek a munkavédelmi lábbelik olyan réteggel vannak ellátva, melyek megakadályozzák a nedvesség bejutását a cipőbe, továbbá a talphoz való rögzítés is külső varrás nélkül történik. Mindezt sokszor kiegészíti egy ún. békanyelv, ami gátolja a víz bejutását.
- A lábbeliket használat előtt javasoljuk impregnálni, ezáltal vízhatlan tulajdonságát a lábbeli tovább megőrzi.

ORRVÉDELEM
Az orrvédelemmel ellátott lábbelik a leeső tárgyak, tárgyakba való belerúgás ellen védik meg viselőjének lábát, lábfejét. A munkavédelmi cipők piacán nagyon sok típusú orrmerevítőt találsz, többek között műanyag, azaz kompozit orrmerevítő, acélbetétes és alumínium orrvédőt. Mindhárom tökéletes védelmet, biztonságot ad, kérd szakértő kollégánk segítségét a számodra legmegfelelőbb kiválasztásában.
CIPŐ TALPA
Munkavédelmi cipő vásárlásánál és kiválasztásánál fontos tényező lehet a cipő talpa, hiszen minden anyag más-más tulajdonságokkal bír. A Poliuretán PU talp rugalmassága és csúszásmentessége megfelelő, csúszásmentessége, kopásállósága és súlya kiváló, vegyszer-és olajállósága nagyon jó, viszont a hőnek nem áll ellen. A termoplasztikus PU csúszásmentessége, komfortérzete, vegyszer-és olajállósága nagyon jó, kopásállósága kiváló, de ezt sem ajánlatos hőhatásnak kitett területeken használni. A gumi vagy gumi/nitril talpnak a rugalmassága, csúszásmentessége, kopásállósága, hő ellenállása kiváló és a vegyszernek és olajnak is nagyon jól ellenáll.
A cipőtalp felületére vonatkozóan az ISO 20347-es és 20345-ös szabvány szerint 3 féle csúszásmentességgel rendelkező talptípust különböztetünk meg.
- SRA - csúszásvédett a kerámia kövezetes padlókon
- SRB – csúszásvédett a glicerines acélpadlókon
- SRC – csúszásvédett a kerámia kövezetes padlókon és a glicerines acélpadlókon.